Dark mind

Minden éjjel meglátogatott. Mikor már a puha köntösömben léptem át a szobámba nyíló fürdőm ajtajának küszöbét, ő már várt rám. Sokszor elgondolkodtam, hogy miért este? Nappal sem szeretnék egyedül lenni.

Visszahúzódó természet vagyok, aki magányosan ücsörög a szüntekben és az éppen aktuális könyvét olvasgatja, illetve tanul. A többiek? Várják a pillanatot, hogy mikor tudnak a lelkem legmélyére hatolni fájdalmas szavaikkal. És igen, ez a nap is így ment le.

Tudtam mi vár a suliba, én mégis vidáman mentem. A kapuban nagyot sóhajtottam, majd beléptem az épületbe, föl a lépcsőn, be a terembe. Végzős lehettem, azt hiszem. Halkan köszöntem és levettem a kabátom. Szó nélkül kipakoltam az első órámhoz, majd leültem és folytattam a könyvet. Fura érzés lett úrrá rajtam és úgy éreztem, hogy menten összeesem. Csak felálltam és futásnak eredtem a mosdó felé. Feltéptem az első ajtót, majd az ülőke fölé hajolva kezdtem kiadni gyomrom tartalmát. Arcot mostam, majd visszasétáltam.

Kicsit sem meglepve tapasztaltam, hogy a táskám most is átvándorolt a kukába, ami tele volt kajamaradékokkal. Sóhajtottam, majd kivettem és a padomhoz sétáltam. Nem telt el sok idő az újabb „csínytevésük” óta, ami ezúttal a cuccom kidobálása az ablakon és a kréta hajamba való törlése volt. Meguntam ezt. Visszamentem a mosdóba és ismét bevettem egy kissé nagyobb mennyiségű gyógyszert. Ez volt az egyetlen, ami segíthetett, majd fogtam a cuccaim és hazasétáltam.

Mióta gyenge vagyok, azóta van velem ő. Ha sírok vagy szomorú vagyok, megvigasztal. Mindig segít, ha bekapok minimum öt darabot az adott gyógyszerből, amit tanácsol. Most sem történt másképp.  Sok nyugtatót vagy épp altatót loptam el otthonról és fogyasztottam el kisebb-nagyobb mennyiségben. Azt mondta, hogy ő egy nap majd végleg segít eltörölni, hogy ne fájjon az emberek gonoszsága. Hittem neki. Mindenre rászedett, de nem bántam. Végül addig egyezkedtem a démonommal, míg tényleg megszabadított az e világi gyötrelemtől.